Reiki behangolások: Az első fokozat
Az első fokozat tanfolyamán részt vevők egyik első kérdése általában az, hogy miért is vannak ezek a fokozatok a Reikinél. Usui korában tanítványai együtt utaztak vele, s így lassan, fokozatosan nyerték el a beavatás különböző fokozatait, míg végül maguk is mesterekké válhattak. Korunkban a behangolások fokozatokra való felosztása könnyebbé teszi, hogy elkülönítsük egymástól az energia növekedésének különböző stádiumait. Hasznos, ha minden tanítvány számára elegendő időt adunk ahhoz, hogy alkalmazkodhasson az elért magasabb rezgésszinthez, és elsajátítsa ennek a szintnek a használatát, mielőtt továbblép a következő fokozathoz. Az első fokozat tanfolyamán a tanítvány a Reiki-energiára való állandó ráhangolást kap a négy behangolás segítségével. Ezek a behangolások segítik a befogadó rezgésszintjét úgy átalakítani, hogy több energia áramolhasson át testén. Alakítások történnek az éteri testen is eközben párhuzamosan.
A Reiki rendkívül egyszerű módszernek bizonyul, ha a felhasználására kerül sor. Elsajátításához nem szükséges intellektuális erőfeszítés, akár gyerekek is megtanulhatják a szokásos kétnapos kurzus alatt. Az első fokozat tanfolyama általában négy négyórás szakaszra tagozódik. Először a Reiki történetéről és hátteréről kap tájékoztatást a résztvevő, és megmutatják neki az önkezelés alapvető kézhelyzeteit is. Ezután kapja meg az első két behangolást, majd mindenki elkezdi saját magát kezelni. Az emberek általában ilyenkor érzékelik a különbséget behangolás előtti állapotuktól, mivel vagy melegebbnek érzékelik testüket, vagy bizsergést és lüktetést éreznek, s mindezt először kezükben érzik.
A második alkalommal először olyan gyakorlatokat végeznek, melyekkel a kinesztetikus érzékenység fejleszthető, ezután pedig a mások kezeléséhez szükséges kézpozíciókat sajátítják el. A fennmaradó időt csoportos kezeléssel töltik. A diákok ekkor kezdik el megérezni, hogy mindenki mennyire más energiát vonz magához. Mindenki lehetőséget kap arra is, hogy a csoport együtt kezelje őt.
A harmadik találkozás kezdetén a tanítványok megkapják az első fokozat hátralévő két behangolását. Később megbeszélik, milyen érzéseik vagy tapasztalataik vannak a behangolásokkal kapcsolatban. Újra arra ösztönzöm őket ilyenkor, hogy az elkövetkező 21 napról vezessenek feljegyzéseket (l. 5. fejezet), mivel célszerű rögzíteni az egyes változásokat, már csak azért is, hogy később újra elolvasva ezeket, biztosabbak lehessünk abban, hogy a Reiki valóban elősegítette tisztulásunkat és gyógyulásunkat. Arra is ösztönzöm tanítványaimat, hogy lefekvés előtt minden este végezzenek egy önellenőrző gyakorlatot. Mai világunkban különösen fontossá vált, hogy mindenki felelősséget vállaljon azért, hogy egyre tudatosabbá váljon.
Sokan nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy mindannyian a nap 24 órájában valamiféle hipnotikus állapotban vagy transzban vagyunk. A hipnózis maga csak eszköz, mely az elmét egy dologra segíti összpontosítani. Hipnotikus állapotban sokan átélik azt, hogy időlegesen elveszítik periferikus látásukat. Így szó szerint "egynézőpontúak" lesznek. Ébren töltött időnk nagy részében belső programozottságunk mintegy "hipnotizál" minket. Természetesen látókörünk a normál éber állapotban szélesebb, mint a valódi hipnózis alatt, de mégis folyton régi viselkedésmintákra összpontosítunk. Itt egy gyakori példa erre: napi munkánk végzése során már ismert számunkra munkatársaink személyisége és hajlamosak vagyunk arra, hogy megszokott témáink legyenek az egyes emberekkel folytatott beszélgetésekben. Egyszerűen csak az adott helyzetre állítjuk rá agyunkat és egy régi, már bevált forgatókönyv valamelyik változatát játsszuk le. Így legtöbbünk, időnk legnagyobb részében, valójában nem megéljük életünket, hanem régi mintáinkhoz folyamodunk újra és újra. Amikor Krisztus azt mondotta: " ... olyanokká váljatok, mint a kicsiny gyermekek", arra gondolhatott, hogy életünkre mindennap újdonságként kellene tekinteni. Újra meg kell tanulnunk, hogyan élhetjük át azt, ami valójában történik életünkben, anélkül, hogy előítéleteink és bevett viselkedésmintáink irányítanának minket, melyek gyakorta okozzák azt, hogy félreértelmezzük adott élethelyzetünket. Kicsiny gyermekké válni minden felnőtt számára nagy kihívást jelent. Nagy adag tudatos erőfeszítésre és önfegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy kiszabaduljunk régi sablonjainkból. Hajlandónak kell lennünk arra, hogy mindennap áttekintsük cselekedeteinket és megvizsgáljuk, mi az, amit jobban is tehettünk volna. Milyen régi szokásainktól kell megszabadulnunk? Arra is rá fogsz jönni, hogy néhány viselkedésminta, pl. a jó modor meglehetősen pozitív dolgok. De ezekhez is hozzátehetünk annyit, hogy tudatossá tesszük őket s ezáltal még eredményesebbekké fognak válni. Más szavakkal: ha köszönsz valakinek az utcán, ne csak puszta szokásból motyogd üdvözlésedet. Nézz a szemébe és teremts vele kapcsolatot. Ettől érezni fogod, hogy élsz, és segíted, hogy a másik is így érezzen. Ha egy zsúfolt utcán igyekszel előre, tudatosan küldj szeretetet a körülötted levőknek - meglátod, micsoda különbség ez! Ha tudatos erőfeszítést teszel arra, hogy "felébredj", a körülötted lévőkbe is átszivárog majd ez. A hála hulláma árad át rajtad, és ha gyakorolod a tudatos létezést, akkor egyre kevésbé jelent majd erőfeszítést mindez.
Ha az áramlást folyamatosan fenn akarod tartani, nagyon hasznos, ha esténként önértékelést végzel. Gondold végig az egész nap eseményeit és vizsgáld meg, hogyan viselkedtél a különböző emberekkel és az adódott helyzetekben ! Mi az, amit megfelelően tettél és mi az, amin változtatnod kellett volna? Mire emlékszel legtisztábban? Úgy fogod találni, hogy azok az emlékképeid, melyekre legtisztábban emlékszel, mindig olyankor keletkeztek, amikor különösen tudatos vagy éber állapotban voltál. E gyakorlat elvégzése segít, hogy világosabban lásd saját viselkedésedet. Kis gyakorlással "látod majd magad, miközben figyeled magad". A gyakorlás hozzásegít ahhoz is, hogy idejében észrevedd, mikor folyamodsz régi, nem megfelelő viselkedésmódhoz egy új helyzetben.
Nagyon helyénvaló, ha ezen önmagadat felidéző gyakorlat közben Reiki-kezelést adsz magadnak. Ez is segít, hogy még több, már nem megfelelő viselkedésmintától megszabadulj és gondolkodásod újra kiegyensúlyozott legyen. Átélheted azt is, hogy a felszínre törnek régen eltemetett emócióid és lassan kezdesz megszabadulni tőlük, mivel sok viselkedésmintánk eredete éppen ezekhez a régi emóciókhoz kötődik.
Az első fokozat tanfolyamán van még egy fontos dolog, amit megbeszélek a tanítványokkal, mégpedig az, hogyan is foglalkozzunk azokkal, akik éppen kritikus időszakot élnek át gyógyulásuk közben. Legelőször is, valahányszor csak egy új személy kezeléséhez kezdesz, mindig bizonyosodj meg afelől, hogy legalább három egymást követő kezelést felvállal, s ha lehet, ez három egymást követő napon történjen. Gyakran előfordul ugyanis az, hogy az energia csak egy kb. háromnapos "késéssel" vándorol át az anyagi testből az éteri testbe, vagy onnan vissza. Ez idő alatt tehát az az ideális, ha folyamatosak a kezelések. E folyamat eredményeképpen az akut betegségekben szenvedők a kezelések első két vagy három napján nagyobb fájdalmat fognak érezni, mivel akkumulálódik a gyógyító energia. A fájdalom aztán eltűnik a harmadik napon. Jó, ha figyelmeztetjük a pácienst tehát arra, hogy betegsége először fel fog erősödni, de ez csak átmeneti jelenség.
Ha a páciens krónikus betegségben szenved, problémája már igen régóta tart (ilyen pl. az ízületi gyulladás), akkor rendszerint azt fogod tapasztalni, hogy a Reiki szinte azonnali megkönnyebbülést okoz. S ha tovább folyik a krónikus betegség kezelése, akkor folyamatosan történik a javulás egészen hosszú időn át. Az ilyen esetekben, ha van egyáltalán válságos szakasz a gyógyulás során, akkor ez általában a kezelés megkezdése után néhány héttel következik be. Ez amiatt van így, mert azok a toxikus anyagok,melyek a betegség létrehozásáért is felelősek, lassan ürülnek ki a szervezetből, s végül már csak egyetlen "erődítményben" tartják magukat a testben. S úgy tűnik, hogy épp ezeket az anyagokat, vagyis a probléma utolsó maradványait a legnehezebb kiűzni a testből. S néha, ha a páciens ehhez a szakaszhoz érkezik (e periódust fizikai méregtelenítésnek is nevezzük), sokkal intenzívebbnek fogja érezni betegsége szimptómáit, mint bármikor azelőtt. Ekkor feltétlenül biztosítani kell őt afelől, hogy ezek a szimptómák a toxikus anyagok végső kiürülése miatt jelentkeznek. Ilyenkor adjunk pluszkezeléseket, hogy felgyorsítsuk ezt a folyamatot. Azt javaslom azonban, hogy a krónikus betegségekben szenvedőket ne figyelmeztessük előre a szimptómák felerősödésére, mert lehet, hogy éppen ezáltal ösztönözzük őket arra, hogy ez bekövetkezzen, s ha nem szólunk, esetleg semmilyen kritikus dolog nem történt volna. De ha mégis fellép a kritikus szakasz, akkor már tudni fogod, miről is van szó, és megnyugtathatod őket, hogy teljesen helyénvaló a dolog és segíthetsz eloszlatni félelmeiket. De itt is megismétlem, hogy akut betegségek esetén jó, ha a pácienst előre figyelmeztetjük, hogy a gyorsan zajló folyamatok következtében esetleg átélik majd a fizikai méregtelenítés negatív hatásait is, mivel ez igen gyakori jelenség.
Ha az akut beteg krízise komoly, akkor ösztönözzük a pácienst arra, hogy keressen fel egy orvost. Kezeléseid ilyenkor csak gyorsítják a gyógyulás folyamatát, mivel a személy csak azokat az energiákat veszi át, melyek gyors gyógyulását segítik elő. Ha krónikus betegségről van szó, akkor a páciens minden valószínűség szerint már járt orvosnál. Ilyenkor kezeléseid segítik, hogy megszabaduljon azoktól a méreganyagoktól, melyek hosszú idő alatt halmozódtak fel szervezetében.
Nincs megszabott időtartama annak, hogy egy-egy akut vagy krónikus betegség a Reiki segítségével mennyi idő alatt gyógyítható. Minden egyes személy másképp reagál a kezelésekre. Valójában mindenki önmagát gyógyítja. A Reiki-csatornák pusztán eszközök, melyeken a páciens lehívja magának azokat az energiákat, melyekre szüksége van ahhoz, hogy egyensúlyt teremtsen élete minden területén. Nem helyes, ha túlságosan kötődünk munkánk eredményéhez, vagy ha ítélkezünk ezzel kapcsolatban, mivel minden egyes személy pontosan annyi energiát vesz át, amennyire neki van szüksége, és a gyógyítás eredményei nem mindig szemmel láthatóak. És ne tévesszük soha szem elől, hogy a betegségnek mindig vannak jó kihatásai is, és az is lehet, hogy valaki még nem áll készen arra, hogy meggyógyuljon a fizikai szinten.
Mikor a negyedik alkalommal találkozunk a tanfolyam során, először mindenkilegalább egyórás teljes Reiki-kezelést ad partnerének, majd egyórás kezelést kap tőle.
Ha a tanuló valakinek az egész testét végigkezeli, akkor lehetősége nyílik arra, hogy megfigyelhesse, milyen hőmérsékletbeli különbségeket érzékel a test különböző részein.Mindenkinek másra van szüksége, tehát ennek megfelelően más és más energiamennyiséget vesz fel teste különböző részein. Ilyenkor a Reikit tanuló megtanulhatja, hogy jobban odafigyeljen azokra a részekre, melyek több energiát szippantanak be. S hogy a folyamatot teljessé tegyük, tovább folytatjuk a csoportos kezeléseket, míg csak sorra nem került mindenki. Ezután már csak egyetlen kérdezz-felelek találkozó van hátra. Ezt követően kiosztjuk az első fokozat elvégzését tanúsító bizonyítványokat, és mindenkit arra ösztönzünk, hogy továbbra is szervezzenek csoportos találkozókat, hogy kezelhessék egymást. Minden egyes csoport, akiket tanítottam, csodálatos élményt jelentett számomra, mert valamilyen módon mindenki különleges, és mindenki magával hozza a csoportba ezt az egyedi energiát. Ez idő alatt sokan olyan sokat fejlődnek, és olyan jó közösség alakul ki a tanfolyam alatt, hogy gyakran igen nehéz véget vetni a csoportos együttlétnek a hétvége befejeztével. Az a pozitív visszajelzés, amelyben mindannyian részesülünk és energiáink jelentős növekedése komoly segítséget jelent ahhoz, ráébredjünk, kik is vagyunk valójában és tisztelettel is adózzunk ennek a lénynek. Ha megérett az idő arra, hogy egy ilyen elsőfokozat-tanfolyam részese légy, biztosan megérzed majd ezt.
Reiki behangolások: A második fokozat
A második fokozat megadja a résztvevő számára azt a lehetőséget, hogy ráhangolódhasson a Reiki-energia még magasabb szintjeire. A második fokozat behangolásai a résztvevőt azokhoz az erőteljes szimbólumokhoz is hozzáhangolják, melyeket ezen a szinten a távollévők gyógyítására használnak és nagyobb hatásfokúvá teszik a mentális/emocionális gyógyítást is. És mivel a második fokozat elvégzése során egy újabb energiaszint aktivizálódik (megnő az anyagi és az éteri test rezgésszintje is), újra bekövetkezik a 21 napos tisztulási folyamat, amely egészen hasonló ahhoz, amit az első fokozat idején megéltél, hiszen tested és különböző energiaközpontjaid újra egy még finomabb rezgésszintre hangolódnak át. E fokozat elvégzése közben további módszereket is elsajátíthatsz, melyek saját növekedésedet és továbbfejlődésedet segítik elő.
Az első fokozat behangolásai elsősorban az anyagi test energiaszintjének emelésére összpontosítanak, hogy az képessé váljon az intenzívebb gyógyító energia közvetítésére is, míg a második fokozat esetében a behangolások az éteri testre hatnak közvetlenül (nevezik bioplazmatestnek is), és főként annak az intuíciós központnak a fejlődését ösztönzik, mely az agyalapi mirigynél (hipofízis) található. A hermetikus tudományok szerint a hipofízis az emberi test telepátiás szerve. A hinduk Síva Szemének nevezik, Nyugaton pedig az úgynevezett harmadik szemmel azonos. A hipofízis rendkívül kifinomult és érzékeny szervünk, és gondolatrezgések küldésére és érzékelésére szolgál. Úgy tűnik, hogy a második fokozat behangolásai után az ebből a központból kiáradó gondolathullámok, melyek gömbhullámok formájában terjednek tovább és általában gyorsan szét is foszlanak, most megerősödnek és sokkal könnyebben fókuszálhatók egy pontra, akár befelé, akár kifelé irányulnak. Így tehát, idővel, a második fokozatot elvégzők számára sokkal könnyebbé válik az, hogy intuíciójuk segítségével jussanak információhoz.
Korunkban az intuíció fejlesztése rendkívül fontossá vált, hiszen Magasabb Énünkkel intuíciónk áll legszorosabb kapcsolatban. És ha Magasabb Énünk hangjára folyamatosan figyelünk és hallgatunk is arra, akkor megfigyelhetjük majd, hogy a számunkra kijelölt úton haladunk és a körülöttünk lévőkkel is harmonikus kapcsolatban állunk. Életünk egy kellemes ritmust vesz fel, és minden tevékenységünk összhangba kerül egymással. Ez a Magasabb Én valójában mindentudó, mivel tér és idő nem korlátozza, és működéséhez nincs szüksége az értelem vagy a logika mankójára. Intuíciónk is mindentudó, mert magába foglalja az okot és okozatot, múltat, jelent és jövőt. Ha úgy döntünk, hogy intuíciónkat követjük, egy idő múlva rájövünk, hogy eredményeink egyre jobbak, még ha intellektusunk következtetései látszólag ellent is mondanak ennek.S hogy intuíciónk képességeit még tovább növelhessük, meg kell tanulnunk különbséget tenni azok között, a vágyaink között, melyeket az emberek többségére jellemző tudatállapot ültetett elménkbe, és azok között melyeket saját Magasabb Énünk ösztönöz. A kettő megkülönböztetésének az a legegyszerűbb módja, hogy összevetjük a nem hozzánk illő vágyak és Magasabb Énünk vágyai következtében jelentkező érzéseinket. Ha valakiben az intuíció hangja szólal meg, akkor ez mindig a béke és harmónia érzését kelti benne, még egy látszólag diszharmonikus helyzetben is, míg a nem megfelelő vágyak valamiféle nyugtalanságot okoznak. Jobban tesszük hát, ha a béke és bölcsesség szavára hallgatunk, mely a harmónia érzésével ajándékoz meg bennünket, mint ha a nem helyénvaló vágyak agresszív lármájának engedelmeskedünk, mely végső soron mindig kielégületlenséghez vezet. Minél jobban odafigyelsz intuíciódra, az annál gyorsabban fejlődik. Kis gyakorlással egészen könnyűvé válik Magasabb Éned útmutatásait követni, és ezáltal nő az életbe vetett bizalmad és bölcsességed is. A második fokozat e hatodik érzék fejlesztéséhez nagyon erőteljes hajtóerő, és intuíciód még fejlettebbé válik, ha folyamatosan kezeled magad a Reiki-szimbólumok segítségével.
A második fokozatú tanfolyamon három olyan szimbólum használatát sajátítod el, melyek segítik, hogy úgy összpontosíthasd elmédet, hogy idő és tér korlátain túlra is küldhess Reiki-energiát. Ezek a szimbólumok megnyitják a Reiki erejéhez vezető kapukat azok számára, akik megkapták a második fokozat behangolásait. Semmi mágikus nincs e szimbólumokban. Pusztán gyűjtőlencseként működnek a Reikit gyakorló számára, hogy így segítsék a Reiki távolba küldését és még erősebbé tegyék a mentális/emocionális gyógyítást. A szimbólumok eredete olyan egyetemes ősi törvényekre vezethető vissza, melyek a gondolat által működtetett energiaátvitelt szabályozzák. Mivel legtöbb gondolatunk működése az egy pontból kilőtt fénysugarakhoz hasonlatos, terjedésük közben eredeti erejük nagy részét elveszítik - azokhoz a hullámokhoz hasonló módon, melyeket a csendes tó vizébe dobott kavics kelt. Tehát ezzel épp ellentétes módon, ha egy gondolatot nagy távolságra küldünk, annak igen koncentráltnak, "egyhegyű"-nek kell lennie. Ezt a Reiki-szimbólumok használatával érhetjük el, melyeket dr. Usui fedezett fel, s melyek rögtön képessé teszik a második fokozat résztvevőjét arra, hogy téren és időn kívül "küldjön" energiát.
Bizonyos értelemben helytelen szóhasználat, ha azt mondjuk: "küldjük" az energiát. Még a második fokozaton is, az energiát a gyógyított vonzza magához, és nem a "gyógyító" küldi azt. A szimbólumokkal a kezelést végző valójában egy olyan "hidat" képez önmaga és a gyógyított között, melyen aztán az lehívhatja a szükséges energiát.
A második fokozat tanfolyama általában egy hétvégén, vagy három estén zajlik. Az első este bemutatják a szimbólumokat, elmondják a szükséges intellektuális információ legnagyobb részét, és megtörténnek az aktuális behangolások. A második este az idő legnagyobb részében a szimbólumok használatának elsajátítása folyik és megtanulnak egy olyan különleges módszert is, amely nagymértékben elősegíti a mentális szint gyógyulását. A harmadik estén főleg a távollévők gyógyítására összpontosítanak. Megvitatják a szimbólumok használatának szokásos módozatait, és arra ösztönzik a hallgatót, hogy fedezzen fel további lehetőségeket is.
A mentális/emocionális gyógyítás módszere segít, hogy megszabadulhassunk a múltbeli tapasztalataink következtében kialakult negatív programozottságunktól. Életünk során gyakran reagálunk negatív módon bizonyos körülményekre. S ha újra hasonló helyzettel kerülünk szembe, ahelyett, hogy teljesen nyitottan csak erre a dologra figyelnénk, általában egy már megszokott "mintává" vált módon reagálunk, még ha ez az adott helyzetben egyáltalán nem is felel meg. "Negatív" tapasztalataink tudat alatt szintén programoznak minket. Néha úgy találjuk, hogy minden gondolkodás nélkül, azonnal reagálunk bizonyos helyzetekre. Ha az egyik Reiki-szimbólumot megfelelő módon alkalmazzuk ilyenkor, akkor az segít, hogy megszabaduljunk ezektől az idejétmúlt, sablonos válaszoktól.
A fizikai test betegségeit leggyakrabban az idézi elő, hogy, gondolkodásunk és lelkünk nincs összhangban egymással. Néhány betegség ilyen jellegű okába betekintést nyerhetünk, ha fellapozzuk Louise L. Hay "Heal Your Body" c. könyvét (Louise L. Hay-nek ez a könyve még nem jelent meg magyarul, de kivonatos változatát megtalálhatjuk "Éld az életed" című könyve 15. fejezetében. A fordító megjegyzése), vagy itt továbblapozva a 16. fejezetben is találunk hasonlót, ahol is sorra vesszük, hogy a test bizonyos részei ilyen jellegű emóciókat tárolnak általában, és így ennek megfelelően milyen betegség jöhet létre. Ezeket az információkat a mentális gyógyítással együtt használjuk fel. Ez végső soron hozzásegíti majd azt, aki a kezelést kapja, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön saját Magasabb Énjével. A második fokozat hallgatói ezt a módszert természetesen önmagukon is alkalmazhatják; ez hozzásegíti őket intuitív képességeik fejlesztéséhez, miközben megszabadulnak a régi, sablonszerű beidegződésektől is. A Reiki második fokozatának elvégzése sokféle folyamatot indít el és jelentős fejlődést okoz. A hallgató fel kell hogy készüljön arra, hogy sokféle szinten változást fog átélni életében. Ezek a változások a hallgató megerősödését eredményezik végül. Ehhez a megerősödéshez nagyobb felelősségérzet is társul, melynek jutalma a gyógyítás képességének növekedése lesz. A második fokozat megadja annaklehetőségét, hogy egy magasabb szinten megint tudatosabbá váljunk. Egy ilyen második fokozat elvégzése azt is jelenti, hogy a hallgató ráébred saját Magasabb Énjének további dimenzióira. Intuíciójának hangja tisztán kivehetővé válik, és mindezek eredményeképpen még teljesebbnek érzi magát, és eltölti a béke és harmónia érzése. Üdvözöllek Reiki barát